(Megjelent: Műhely, 2010/6.; Szép versek 2011)
A hála
jogán
Beküldtél omladozó
sírkövek közé,
hogy utána kimenthess onnan.
hogy utána kimenthess onnan.
Ha rémálmaim voltak
jobban féltél nálam,
a görcsös szorításod miatt nem tudtam visszaaludni.
a görcsös szorításod miatt nem tudtam visszaaludni.
Nem tanítottál meg mosni
magamra, és most
a szennyest emlegetve érvelhetsz értem.
a szennyest emlegetve érvelhetsz értem.
Fürdettél tízéves
koromig, és a hátamba,
ahol nem láthattam, tökéletes átkokat karmoltál
az idegen nőkre, akik aztán tényleg megérkeztek.
ahol nem láthattam, tökéletes átkokat karmoltál
az idegen nőkre, akik aztán tényleg megérkeztek.
Most az ágyamban alszol
minden éjszaka
(ott nem érzed magad
talán annyira egyedül).
Én akkor szöktem el,
amikor rájöttem:
nálunk a hála jogán bármi kizsarolható.
nálunk a hála jogán bármi kizsarolható.
És te azóta nem érted
meg, hogy
a sértődöttek körül gyorsabban múlik el az idő,
és hogy hiába kiabálsz, nem tudsz megvédeni.
a sértődöttek körül gyorsabban múlik el az idő,
és hogy hiába kiabálsz, nem tudsz megvédeni.
Neked lettem férfivá,
hogy hagyj már végre békén.
