Fehér Renátó - A hála jogán

(Megjelent: Műhely, 2010/6.; Szép versek 2011)

A hála jogán

Beküldtél omladozó sírkövek közé,
hogy utána kimenthess onnan.

Ha rémálmaim voltak jobban féltél nálam,
a görcsös szorításod miatt nem tudtam visszaaludni.

Nem tanítottál meg mosni magamra, és most
a szennyest emlegetve érvelhetsz értem.

Fürdettél tízéves koromig, és a hátamba,
ahol nem láthattam, tökéletes átkokat karmoltál
az idegen nőkre, akik aztán tényleg megérkeztek.

Most az ágyamban alszol minden éjszaka

(ott nem érzed magad talán annyira egyedül).

Én akkor szöktem el, amikor rájöttem:
nálunk a hála jogán bármi kizsarolható.

És te azóta nem érted meg, hogy
a sértődöttek körül gyorsabban múlik el az idő,
és hogy hiába kiabálsz, nem tudsz megvédeni.

Neked lettem férfivá, hogy hagyj már végre békén.