egy vers, ami a neten eddig nem volt elérhető

Fehér Renátó:

Maradéktej

Mindig hajnalban indulok el,
edzés helyett nőkhöz általában. Mindegy, ő
a korán kelésemben lát önigazolást,
ezért lekísér. Indokként szemetet cipel.
Nézem, ahogy a maradéktej végigcsöpög a lépcsőházon.
Bemelegítésnek biztos feltörli,
aztán siet ki Ausztriába:
kismamák és klimaxos asszonyok helyett
nyalja a fürdőt, tereget, pucolja az ablakot.

Egyetemre nem ment.
Az apja mellé állt, aki épp megözvegyült.
Nyírta a szőrt a füléből és elviselte a csoszogását.
Majd a férje helyett is inkább (két kölykük volt már),
merthogy első a család.
Aztán az apja meghalt és a helyére persze
már a férjét nevezte volna.

Nem mondom, hogyha másképp alakul akkor
rendben lennének az izületei és nem járna ki feketén,
mert hát első a család,
de a tejet tegnap óta nem törli fel.
Rájött, hogy úgysem látnám, meg amúgy is maradék.

Megjelent: Műút, 2009012