Fehér Renátó: Határsáv

(Megjelent: Hévíz folyóirat, 2013/1.)

Határsáv

Vasutasok és pedagógusok szerelme,
nemzedékeken át,
a nyugati határsáv egy rövid szakaszán.
Példának mindig szorgalmas munka,
örökségnek jobbra vezérlő kudarc,
mozgásképtelen gerincesség.
Mindegyikük jó katolikus: sehol egy öngyilkos, se megesett lány, se alkoholista.
Csak kioktató, kisemberi dac, amire
nincs indok vagy mentség.
Mert a család csak élt, mintha lenne Isten.
Én meg magamtól tanultam, hogyan higgyek benne,
és vagyok az első, aki belekérdez
a megszakíthatatlannak hitt történetekbe,
az első, aki kíváncsi az apró részletekre,
légvételekre, horkolásokra, köhögésekre.
Mert nem lehet úgy élni, hogy jól van, ami van,
hogy minden megoldódik majd az együttsírástól.

Én olyan mondatokon szoktam a beszédhez,
amiket lánykéréseken mondani kell.
Mintha másnapra úgyis mind meghalnánk,
és végre nem kéne szeretni tovább.
Ilyesmire nincs bennük semmi mértéktartás.
Ezt zsarolták belém. Ezen vesztek rajta.
És hétvégenként hiába zokogják a levesbe:
első a család. Én válaszul
megesküszöm Istenre, hogy nem látnak többet.