Fehér Renátó: Fuga

(Megjelent: Élet és Irodalom, 2012. július 20.)

Fuga

A városban minden, ahogy legutóbb hagytuk:
a Duna-part, a hidak, a körút,
az éjjeli villamos; kapaszkodók.
Egy bel- vagy külvárosi, szűk vagy tágas erkély
kellett volna még: kilépni a hideg kőre,
szeretkezés utáni szóközökben,
és ott rágyújtani újra, hónapok után.

Csak te közben eltűntél. És hagytad
elcsúszni egymás mellől
a város hozzám hűséges képeit.
Én meg azóta folyton eltévedek.
A járdán a repedéseket figyelem,
amiket gyerekkoromban átugráltam,
most meg botladozom bennük, még józanul is.

Eltűntél még tavasz előtt,
mint évekkel korábban az a férfi,
akit apámnak nevezhettem volna.
Mindkettőtök után menni gyáva vagyok.
Őrá gondolni mégis könnyebb –
neked valahol megvan a tested
forrón és megérinthetőn.

És tényleg nem tudom, hogy elmenekültél,
költöztél, vagy talán soha nem is voltál
itt, de így nincs is közöm tovább a városhoz.
Maradok a lakásban, amilyen gyakran csak tehetem.
Régi-régi tervem verseket írni. Fölkapargatok
magamban anyagot, ihletet, belső rímeket.
Van itt elég dolog: a fuga kirepedt a járólapok közül.